Túl vagyunk a hipertér ugráson.

rá kellett jönnöm újra, hogy verdanával írok.

szóval valami fasza kis szigetes bejegyzést akartam idekanyarítani, ipodért, nyilván, de az egyhetes áramkimaradás után nem tudtam huszadikáig annyi emléket összeszedni, hogy abból poszt legyen. poszt mortem. gyenge. úgyhogy a kis iriverem pozícióit semmilyen veszély nem fenyegeti. ennyit a bejegyzésről. poén nem jár vele.

hülye offline picsa.

ez egy nagyon nagyfokú megnyilvánulás a részemről.

ma egy erős másnap van. nagyfokú erős másnap. nemtom, hogyan értem haza, de egy taxi szerepet játszott a dologban, szinte bizonyos. azért fasza, ha az ember az anyjával él, mert van, ki felkeltse, ha egy órája csipog az ébresztő, avagy csipognak a különféle ébresztők. más, egyéb haszna nem biztos, hogy van. magamra vasalok, a kaja meg véleményes. ha van. néha nincs. amikor meg nem kéne, akkor van. nincs nagyon ám a kedvemben járva. de ez így helyes. nem is várható el. mégis, kinek az élete. úgyhogy veszek mindig magamnak. többfélét. sajtosat, újhagymásat és paprikásat. mindig azt, ami akciós, s egyben nyerni is lehet vele. még mondják, hogy nem tudunk főzni. nem a faszt nem. sosem nyertem még. tudnék fenntartani egy amolyan albérletet, csak pénzkibaszásnak tartom. joggal.  

a mai sajttájon azt véltem kiolvasni annak az embernek a szavaiból, hogy hajdú pétert mégiscsak kipaterolják majd a névsorból. (azt az idétlen címet nem akarom úgy leírni) namármost azt is ki véltem olvasni, hogy hajdú vesztét majd a már előre odakészített köztelevíziós logopédus vagy beszédtanár okozza majd. a logopédus olyan mint falon a puska. már ott figyel a háttérben, majd egy bizonyos ponton hajdút szobájába rendeli, kezébe nyom egy lapot tele szavakkal, s kényszeríti a kulturált, tagolt felolvasásukra. hajdúnak ez remélhetőleg nem fog menni. kívánjuk, hogy legyen így. hajdút a zenittévén szeretném viszontlátni. vagy fásy ádám segítőjeként. kívánságom parancs.

hogy magunkról is beszéljünk, én annak idején bizony dolgoztam ún. call centerben. rengeteget raccsoltam azoknak az embereknek a fülébe, akik akár hajnali hattól hívogattak. aztán nyár volt, s épp egy olyan általános munkásátvilágító és alkalmassági vizsgasorozat közepén jártunk, amikor felvettek az egyetemre. kifelé menet, miközben integettem, aszonta a háeres kiscsaj (jó lábak), hogy örüljek, hogy nem kerültem a logopédus színe elé, mert simán repültem volna az erbetűimmel a picsába. nem így mondta, én mondom így.  

felmentem tegnap a wiwre, s gyanúsan csökkentek az ismerőseim. kitörölte magát az egyik, várható volt. mondjuk arra nem gondol, hogy ezzel csak megerősít, hogy korábbi döntésem helyénvaló volt? mondjuk erre nem gondol. párszor találkoztunk csak, legutóbb már egyszerűen bebaszta mögöttem az ajtót, amit szerintem elég szenvtelenül figyeltem. mindketten tudtuk, hogy ki kellene szállnunk a dologból, már csak a megfelelő alkalmat lestük ehhez. nála ez valami hülyeség miatt el is érkezett, megsértődött, s én szívből örülök, hogy ezentúl erre hivatkozhatok, amikor meg kell magyaráznom, mért nem közeledtem többé már felé. ő még visszakozott volna aztán, emilben kezdett tudálékoskodni, amit egy-két fordulón át bírtam, majd lezártam minden csatornát. mondjuk a wiwes kapcsot nem bontottam volna fel, az gyerekes. na, ezt csak azért írtam, mert nemrég újra belenéztem a sztornóéba. és abba, hogy "A párkapcsolataim kísértetiesen hasonlítanak egymásra: a menekülési vágyamtól terhesek. Az a kényszerképzetem, hogy újra és újra a nem megfelelő emberrel töltöm az időmet." ami azért elég találó mondat. írhatna még ilyeneket rólam a sztornó.

a legfaszább blog.

vettem ma egy ipm-magazint. tökjó. jött egy atrium, abból meg kihullott egy pickwick tea ajándékmintatasak, (ja, nem, hanem "ajándéktermékmintakereskedelmiforgalombanemhozható"), ez szintén jó.

ami nem jó, hogy a srác, akivel a külső munkán dolgozom épp, felhívott tegnap, hogy ki kell szállnia, mert a munkahelyén nem engedik neki. úgyhogy itt maradtam egyedül. ez egyfelől jó, kicsit könnyebb egyeztetni, höhö. másfelől azonban halálgyár.

halálgyár, höhö.

ma reklámzabáltam, hangyányit.

ez egyébként annyira nem érdekes dolog. állítólag ma úgynevezett szakmai napot rendeztek a tegnapi budapestparédésos közönségű jegyvásárlós pénzbekerülős nap után, a hangulaton ez mit sem változtatott, hiszen megannyi kisfiú és kislány fújta a sípját a nézőtéren. a szakma. tényleg sípot fújnak, én ezt nem tudtam, tudhattam volna, de nem, azért fújják, mert tetszik nekik a reklám, ami épp megy. csak mi van akkor, ha nem mindenki tudja, hogy mikor kell fújni, és mindegyiknél mindegyik fütyöl. ilyenre nem került sor, ezek tudták. volt két műsorfelkonferáló ember, az egyik egy nemtomki, a másik pedig maga rádió petra, a danubiusos mű-soma, akiről nehéz elképzelni, hogy valaha estefemes volt. persze nekem amúgyis tökre de kurvára mindegy. aztán volt egy táncmutatványszám, nyolcan ugráltak az odaállított "cabrio mini" típusú járművön, keresztül kasul, látszólag minden rendszer nélkül. de állítólag volt benne. mi volt még.....   jaigen, a középső nagy kivetítőn egy ilyen zsiráf volt, ami beszélt. mindegy. nemérdekes. volt egy-két vicces, meg nemvicces reklámfilm, a legviccesebb pedig az volt, hogy felvették a klapkával azt a gagyi kartonlapos zálogházhirdetést, csak nem vámház körút volt ráírva, hanem az, hogy jagelló út, meghogy kongresszusi központ. voltak még magyar reklámok is.

aztán eljöttünk.

most itthon ülök.

ez már az évvégi para. hozni kell az előirányzottat. onnan vehető észre, hogy míg két-három hete, pláne pedig augusztusban vígan mélezett mindenki mindenkivel egész álló nap, addig mostanában mindenki csak egyet ír naponta, abban elnézést kér, amiért nem ír többet, majd - tetszés szerint - különféle dolgokra hivatkozik. ígyidegbaj, úgytárgyalás. idegbajjal, meg tárgyalással persze fölösleges kérkedni, merthiszen láthatólag, feltehetőleg, sőt, érezhetőleg a többiek is idegbajtárgyalnak, másképpen ugyanis szórnák a méleket. ma is így volt. hogy például - és itt elárulok egy kulisszatitkot, hogyugyebár mi voltaképpen közös megasztár nézéseket szoktunk szervezni, én ugyan nem, engem csak elhívnak, emelendő, tudjátok... - a mai napi megasztárt mindenki lemondta, de még az sem ment el, aki a meghívást intézte. akkora nagy a tárgyalási idegbaj. akkora.

szóval hozni kell az előirányzottat, dehát foglalkozzon ezzel az, akinek szélszes az üknagyanyja, igaze. az enyém ugyan más munkakör..

bunkóság-e a vendégségbe vitt pilznerek közül egyet hazalopni? meg azt a sütit kétpofára, amit más hozott, de abból nem, amit én?

megjavult a soulseek.  

lett egy igazi rögeszmém, na nem amolyan buzzati-féle, de mégsem hagy nyugodni. a telefonnal kapcsolatos. én pannonos vagyok. és kártyás. előfizető akarok lenni valahol. az alaphelyzet a következő:

- a munkahelyemen a pannon iszonyú szarul fogható, érdemes volna tehát egyszerűen átmenni egy másik szolgáltatóhoz, konkrétan a kibaszott westelhez.

- az összes legyártott névjegykártyámon a pannonos számom van, s úgysem tudok mindenkit időben értesíteni, tehát marad a számhordozás. át a kibaszott westelhez.

- a westel szarabb árban. nemtom, mennyire számít az, hiszen annyi pénzt, amit havonta buknék rajta, két nap alatt elcigizek, nade mégis.

mi legyen a megoldás, hogy a számom megmaradjon, vételem is legyen, s 23 forintos percdíjjal? na?

a lakótelepen vágatom a hajam, erikánál. ez nem fordrász szalon, ez egy fodrász szövetkezet. persze mehetnék a tony and guyba is, meg a hajashoz, mert pénzem van arra elegendő, viszont minek, amikor erikánál elég hátradőlnöm a székben és lehunynom a szemem, ő pedig levágja minden hónapban a hajamat. mindig ugyanolyanra, mint előző alkalommal, és mindig ugyanolyan leszek, mint a hajvágás előtt. erika egy ezresért vág, ami néha olyan kevésnek tűnik az ismerősök fodrászaihoz képest, hogy zsíros borravalót adok neki. nem kérdez sokat, mindent tud fejből, akár alhatok is, mert nem akar beszélgetni velem hülyeségeket. csak hallgatjuk a banudiust, ott épp arról van szó, hogy ki mit talált már a levesében. hangya, biztosítótű, ilyesmi. szörnyű rádió, robbantásra érett. 

vajon mennyi paprikás csipsz után kezdhetek rosszul lenni? mennyi supersize menü után szűnik meg a nemi életem? mennyi bifidusz után röhögnek körbe az emberek? mennyi vizezett sör után alszom végig kómában a halottak napját? mennyi mócsingos hús után hagyom ott örökre a menzakaját? mennyi cigaretta után sárgulnak meg az ujjaim?

mennyi talány.  

"A tabletta szedésekor az alvás felszínessé válhat....".

ez sok mindent megmagyaráz. legközelebb nem várok három hetet a tájékoztató elolvasása előtt.  

sosem gondoltam, hogy egyszer mikrofonállvány lesz belőlem, de úgy fest, az (is) leszek. tornóczky az én tanítómesterem, megkérdem majd, éseztígyhogy. ú, de szeretnék már valakinek jól alákérdezni. másokkal tendenciózusan lennék prekoncepciózus. de ha valaki olyan mikrofonállvány szeretne lenni, ami slendrinságból lóg be fentről a kamera képébe, tehát ha zsiráf volnák legszívesebben, akkor vajon álmom valóra válhat-é? kérdemén. s úgy érzem, joggal.

mai ajánlatom:

a tokyo ska paradise orchestra 'tetris' témájának koncertfelvétele,

meg ez.